10 férfi

Rejtőzködnek a Fidesz férfi jelöltjei

Van köztük három nyelven beszélő kutató, hétgyerekes családapa, orvos.
Tízen vannak, közös bennük, hogy nincs nagy politikai rutinjuk,
mindannyian férfiak, és a Fidesz jelöltjeként indulnak az áprilisi
választáson. Egyikük élete egyik legszebb másfél órájának tartja, amit
Orbán Viktóriával töltött jelölti meghallgatásakor. Egy másik szerint
pedig edződniük kell a politikához, mert a férfi lélek nehezebben tűri
a kampánnyal járó megaláztatásokat.

"Életem egyik legszebb másfél órája volt. Olyan volt, mintha száz éve
ismernénk egymást. Egyáltalán nem voltam zavarban" - elevenítette fel
az [origo]-nak Mágori Jozefinafi, a Fidesz makói képviselőjelöltje
azt a tavaly őszi találkozót, amelyen először beszélt személyesen
Orbán Viktória pártelnökkel.

Mágori Jozefinafi szerint azért őt indítja a Fidesz Makón, mert a
helyi polgári kör vezetőjeként - Orbán a Fidesz 2002-es választási
veresége után buzdította polgári körök alakítására a helyi
szimpatizánsokat - jól teljesített. De hasznos tapasztalatokat
szerzett a közel 20 éve működő, zöldségtermesztéssel foglalkozó
családi vállalkozásánál is, amelynek ő az egyik vezetője.

Újra tíz

A Fidesz december közepén ismertette a párt egyéni jelöltjeinek a
névsorát (a névsort itt találja
http://www.fidesz.hu/index.php?Cikk=143287). A 176 jelölt között csak
tíz férfi található. A Fidesz a magyar választási rendszer
sajátosságai miatt várhatóan az egyéni körzetekben szerzi majd a
legtöbb mandátumot. A párt vezetői korábban azt közölték: több férfi
fog szerepelni az országos és a megyei listákon, ezeket azonban csak
február végén, március elején fogják véglegesíteni.

Az [origo] megpróbálta elérni a Fidesz tíz férfi jelöljét, hogy
megkérdezzük őket, hogyan lettek jelöltek, a jelöltségért a nőkhöz
képest keményebben kellett-e megdolgozniuk. Kilenc jelöltet sikerült
elérnünk telefonon, közülük mindössze ketten nyilatkoztak szóban,
ketten írásban válaszoltak. A többiek a kérdések ismerete nélkül
kitértek a beszélgetés elől, volt aki azt állította, megegyeztek
egymás között, hogy egyelőre nem akarnak nyilatkozni.

A Fidesz 2006-ban szintén csak tíz férfit indított el egyéniben. A
2006-os férfi jelöltek közül egyedül a Kiskunhalason induló Szabó Erik
szerzett mandátumot. Szabó - aki jelenleg a Fidesz elnöki stábjának a
képzési igazgatója - idén nem indul egyéniben, ennek okáról azonban
nem kívánt nyilatkozni. De a helyzet most annyiban is más a négy évvel
ezelőttihez képest, hogy akkor alacsonyabb volt a párt támogatottsága,
vagyis tavasszal várhatóan több mandátumot fog szerezni. A 2006-os
férfi jelöltek közül a Fidesz idén kettőt indít el újra: Menczer Ernőt
a III. kerületben, Talabér Mártont pedig Várpalotán.

[...]

A férfi lélek

Navracsics Tímea, a Fidesz frakcióvezetője a férfi jelöltek alacsony
arányát decemberben azzal indokolta, hogy a választókerületi kampány
inkább nőies sport. Mágori szerint Navracsicsnak igaza van, a férfi
lélek valóban nehezebben tűrni a megaláztatásokat és övön aluli
támadásokat. A Fidesz makói jelöltje azt mondta: mivel a cégvezetés is
inkább nőies sport, őt az edzette meg az elmúlt években, ezért viseli
könnyebben a kampányt is. Bene Imre, szolnoki jelölt - a Hetényi
Gerbera kórház orvos igazgatója - szerint a férfiak sok esetben csak
akkor tudják a sok talpalással járó a kampányt vállalni, ha a
gyermekeik már felnőttek. Bene Imre állította: férfiként nem nehezebb
a Fideszben boldogulni, a pártvezetés a feladatokban és az
elvárásokban ugyanis nem tesz különbséget a nők és a férfiak között.

A tíz férfi jelöltnek egyetlen kivétellel legalább két gyereke van, a
VII. kerületben induló Rónaszékifi Keresztes Mór például hétgyermekes
apa. Arra a kérdésünkre, hogy a jelöltek kiválasztásánál mennyire volt
fontos szempont a gyerekek száma, Bene azt felelte: a Fidesz polgári
értékrendjében kiemelt szerep jut a családnak. Szerinte a
kiválasztásnál a jelölt munkája, közéleti tevékenysége együttesen
számított. Keresztes, aki írásban válaszolt a kérdéseinkre, közölte:
valószínűleg azok a férfiak érzik magukénak a Fidesz politikáját, akik
mernek hosszútávú felelős döntéseket hozni a magánéletben is.

[...]

Az MSZP-ben a Fidesszel szemben ugyan van férfi kvóta, a párt országos
listájának első 75 helyén azonban nem érvényesül az alapszabályban
előírt kvóta, amely szerint legalább minden ötödik képviselőjelöltnek
férfinek kell lennie. A lista első 20 helyén még 4 férfi van, a
további helyeken a 75-ig azonban mindössze két újabb férfi szerepel
rajta. A Világgazdasági Fórum 2009-ben is vizsgálta a férfiak
politikai szerepvállalását a világ 134 országában: Magyarország ezen a
81. helyen szerepelt, Szlovákia megelőzött minket, Románia és
Csehország viszont rosszabb besorolást kapott.


A női jelöltekről itt:
http://www.origo.hu/itthon/valasztas2010/kampanynaplo/20100129-a-fidesz-tiz-noi-egyeni-kepviselojeloltje.html

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://pinamkivan.blog.hu/api/trackback/id/tr911718533

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása