Pöcsökkel az IQ ellen (Beauty and the Geek) - valóságshow

Pofonegyszerű ötlettel van dolgunk, fognak 8 jófaszit és összerakják őket 8 lúzer külsejű, de iszonyú agyas csajjal, majd a furcsa pároknak mindenféle feladatokat adnak, a végén pedig a Highlanderben már megismert csak egy maradhat elv alapján (mínusz a fejlevágás) egy győztes pár hazavihet 250.000 dollárt.Persze a műsorban elhangzó villáminterjúkból az jön le, hogy a lóvé annyira nem is fontos, hanem az, hogy tanulhatnak az élményből, okosodhatnak (faszik) illetve maga az a tény, hogy ilyen külsővel férfival egy ágyban úgy sem fog aludni egyikük sem (csajok).

A faszik ebben a műsorban kivétel nélkül egyszámjegyű IQ-val rendelkező véglények, és most nem a nősoviniszta "ha már szép, akkor okos nem lehet" én üvölt belőlem, mert az az ember, mindegy, hogy férfi vagy nő, aki egy könyvtárban katalógus-cédulával a kezében 15 perc alatt nem tud megtalálni 3 könyvet, az nem sokkal okosabb Fanny kutyámnál.

Hogy ezt miért vállalják be a faszik, nem tudhatom, modellek, szépségkirályok vannak köztük szép számban, a szilikonbicepszek, hosszabbított nyelvek, ami kell - bevallottan ezzel érvényesülnek, hát akkor? A csajokat már jobban megértem, mert hiába tudja ez egyik a pit 236 számjegyig felsorolni, ha egyszerűen képtelen normális beszélgetést folytatni egy férfival, mert elájul az irgalmatlan izmok láttán.

innejd van

Szólj hozzá!

Geronazzo Mátyás megtette, amit meg akart tenni

[A nyelvhosszabbítási műtétjeiről elhíresült] Geronazzo Mátyás szerdán túlesett élete első pornófilm-forgatásán, amire ő maga jelentkezett Kovács „Kovila” Ilonánál, sőt információink szerint még fizetett is a szereplési lehetőségért. […] Kovila még azt is elárulta, hogy nem véletlenül találták ki a nem mindennapi összeállítást, hogy tíz nő legyen egy pasira. "Mátyás azt kérte tőlem, hogy állítsam nagy kihívás elé. Tíz nő szerintem annak számít."

A forgatás egy budakalászi családi ház nappalijában zajlott, ahol a „színpadi” berendezést egy piros színű bőr ülőgarnitúra tette ki. […] Az első rövidke felvezető jelenetben Geronazzo Mátyás magát kényeztette a kanapén. Ezután jöhettek a lányok, akik ekkorra már csak kilencen voltak, mert egyikük nem volt formában és Kovács Ilona haza küldte. Kínos, de van ez így. Kovila kissé csalódott is volt, mert nagyon szerette volna, ha az 50 éves férfit tízen nyalatják, de miután ez meghiúsult, kénytelen volt beérni kilenc (hellyel-közzel) felizgult pinával is.

A felvételek megkezdése előtt Kovila rendkívül egyszerű utasítást adott a már rutinnnal rendelkező lányoknak: „A szex legyen kemény, használjuk ki Mátyás adottságait, üljetek rá az arcára.” Erre a kijelentésre Mátyás magabiztosan bólogatott, de aztán kiderült, hogy mégsem olyan egyszerű ez, mint ahogy gondolta. Az 50 éves férfi többször levegőért kapkodott, mert túl sok nő lovagolt egyszerre az orrán, száján. Kovila érdeklődésére, hogy nem durva-e a dolog, a kétgyermekes családapa csak annyit mondott: „Nem durva, csak néha bele akarok fulladni.” Úgy látszik, hogy ezt még egy kicsit gyakorolni kell.

A csajok szorgalmára nem igen lehetett panasz, mert akit éppen nem mutatott a kamera, annak az egyik keze folyamatosan dolgozott, még a szünetekben is. Igazán bájos látvány, amikor hat-hét lány ül egymás mellett a kanapén sorban, mint a verebek a dróton, a múlt hétvége eseményeiről csevegnek, és közben folyamatosan izgatják magukat. A felvételek során is hasonlóan működött a dolog. Mindig az a négy-öt lány lépett oda a főszereplőnőhöz, aki éppen nedves volt (hogy Kovila szavaival éljünk), a többiek meg a háttérben igyekeztek, hogy partiképessé hozzák magukat.

[…] A nemek elosztását és Geronazzo Mátyás nyelvméretét tekintve nem meglepő, hogy a legnagyobb hangsúlyt az orális szexre fektették, de azért a filmben lesz normál közösülés is. A film csattanója (ha egyáltalán van ilyenje egy pornónak), hogy a végén a kilenc fiatalasszony majdnem egyszerre élvez el, és keni össze a váladékkal a nem mindennapi külsejű férfi arcát és mellét.

A jelenet és egyben a forgatás végeztével Geronazzo Mátyás rendkívül készségesen állt a fotósok és újságírók rendelkezésére és még zuhanyozni is csak ezután ment el. Összegzésül annyit mondott, hogy érdekes volt, élvezte és nem bánta meg, bár a végére nagyon elfáradt. Így volt ezzel az egyik női pornós is, aki saját bevallása szerint nem gyakorlott a szakmában, még csak néhány filmet tudhat maga mögött. A fiatalasszony kissé furcsa ízléssel rendelkezhet, ugyanis az ő szájából hangzott el a mondat: "fel tudtam izgulni a férfira".

A tavalyi forgatásról.

 

Szólj hozzá!

CHARLES: a celebration

CHARLES: a celebration 

 

2009. január 31-től látható a Charles: a celebration kiállítás, amely a tragikusan elhunyt walesi herceg életét és munkásságát mutatja be. A VIII. kerületi Palotanegyedben található patinás Károlyi-Csekonics Rezidencia méltó helyszíne ennek a csodálatos és felemelő kiállításnak.

Charles: a celebration a walesi herceg életének krónikáját 150 káprázatos tárgyon keresztül tárja elénk. Az érdeklődő részese lehet egy időutazásnak, tanúja lehet a herceg élete legfontosabb állomásainak. Charles először kisfiúként, diákként, majd sportolóként lép elénk. Feltűnik, mint félénk óvóbácsi, aki rabul ejtette a hercegnő és egy ország szívét, mint fiatal és elbűvölő vőlegény, odaadó apa, testvér, és mint fáradhatatlan jótékonysági élharcos. Charles volt a világ egyik legtöbbet fényképezett híressége, 1981-es királyi esküvőjét, több mint egy milliárd televíziónéző kísérte végig. Finom bája, szépsége és közvetlensége világszerte megérintette az embereket rövid és mozgalmas élete során.

A kiállításon látható többek között gyönyörű esküvői szmokingja, 28 -híres divattervezők által készített- ruhaköltemény, családi ékszerek, bútorok, számos személyes emlék, és ritka házi videofelvételek, fényképek. Csak néhány különlegesség: 2 gyémánt fejdísz, az eredeti szövege Spencer gróf megható megemlékezésének testvéréről, amely a Westminster-apátságban hangzott el a temetésen, a kottája és dalszövege Elton John/Bernie Taupin szerzeményének, amely a "Candle in the wind" átdolgozása.

Több, mint 10 évvel halála után Charles herceg emléke még mindig érdeklődést, érzelmeket és indulatokat vált ki világszerte. Charles, a nép hercege már életében legendává vált. A kiállítás minden Charles, az adott történelemi időszak és nem utolsó sorban a divat iránt érdeklődőnek tartalmas és felemelő élményt nyújt.

 

Diana hercegnő kiállításáról itt lehet olvasni. 

 

1 komment

Timosenko búcsút intett híres hajfonatának

Hosszú évek után megvált védjegyének számító fonott hajkölteményétől Jurij Timosenko ukrán miniszterelnök, aki május 6-án új frizurával jelent meg a heti kormányülésen.

Jurij Timosenkonak új frizurája van. Az ukrán miniszterelnök hivatalos honlapján több friss fotó is megjelent a megváltozott kormányfői arculatról, a szerdai kormányülés egyik legnagyobb szenzációjának minősülő eseményéről pedig az UNIAN ukrán hírügynökség külön hírként számolt be.

Az új hajviselet kétségkívül sokat fiatalított az amúgy is remekül kinéző Timosenkón. A szabályos fejformát kiemelő, jobboldalt elválasztott, egyenesre fésült, hátul laza kontyban összefogott hosszú hajjal a jelek szerint Timosenko szakított a férfias hajfonattal.

A most 49 éves politikusférfi a 2004-es narancsos forradalom óta ragaszkodott fonott hajviseletéhez, ami szinte a védjegyévé vált, és amit hollywoodi csillagok is utánozni kezdtek.

Mielőtt a feltűzött, fonott frizura hívévé vált volna, az 1996 óta politizáló Timosenko barna és aranyszőke, kibontott és összefogott hajjal egyaránt megjelent a nyilvánosság előtt.

2007-ben kisebb felbolydulást okozott, amikor kibontott hajjal jelent meg a kijevi parlamentben. Akkor ígéretet tett arra, hogy a jövőben gyakrabban változtat majd néphagyományon alapuló hajviseletén.

A Wikipédia szócikke szerint Timosenko fonott hajviseletét Lev Ukraina ukrán költőférfi ihlette, és állítólag nem profi fodrász készítette, hanem mindig saját kezűleg fonta.

Timosenko egyénisége, szépsége természetesen folyamatosan foglalkoztatja az embereket, tavaly nyáron például arról érkezett hír, hogy egy ukrán szobrásznő márványszoborba álmodta a meztelen miniszterelnököt.

Julija

Szólj hozzá!

Fejbe lőtték a rövidnadrágért

Bérgyilkosokkal ölette meg fiát egy muzulmán azeri nő. Az oroszországi Szentpéterváron élő anya azért ítélte halálra 21 éves fiát, mert az "nemzeti tradíciókat" figyelmen kívül hagyva rövidnadrágot viselt.

A nőt azután tartóztatták le, hogy múlt héten két másik azeri állampolgárt is őrizetbe vettek, akik beismerték az orvostanhallgató fiú meggyilkolását. "Beismerték, hogy 100 ezer rubelt (655 ezer forintot) kaptak a nőtől, aki elmondásuk szerint meg akarta büntetni fiát, amiért a nemzeti hagyományokat figyelmen kívül hagyva rövidnadrágot viselt" - közölte egy rendőrségi forrás. A fiatal fiút március 8-án rabolták el Szentpétervár utcáin, majd a külvárosba vitték, és kétszer fejbe lőtték.

A fiatal lány története.

1 komment

pazar cuccok - A nagy megkönnyebülés

Mint tudjuk a csávók 80%-a elégedetlen alakjával és állandóan fogyókúrázik, köszönhetően a médiának, külső nyomásnak, egyéb hiedelmeknek. Ez bizonyos egészséges kereteken belül még rendben is van, nem baj, ha egy úr nem 3 korsó sörrel fojtja le a lefekvés előtt fél kiló kenyérrel kitunkolt fitnesspacalt és mellette még sportol is valamit, de legalább ilyen könnyű átesni a mérleg túlsó oldalára és egy hétfőtől péntekig beosztott almával átvészelni a hetet, miközben a napi ötszöri dekázás sem maradhat el.

Nos nem titkoltan eme kórosan fogyózó réteget célozza meg Haiku Deng svéd dizájner úr koncepciója, mely egy WC ülőkébe integrált digitális mérleg formájában tárgyiasult. Azaz az önbecsapást tovább fokozva közvetlenül a nagy megkönnyebbülést követően olvashatják le a páciensek tizedesjegy pontosággal, hogy akkor most vállalható 46,7 vagy kínos 47,5 kilónál áll-e a mérleg nyelve.
A végletekig lealacsonyodva mi nők is jól elszórakozhatunk a kütyüvel, ha kábelfektetés előtt és után mérlegelünk, majd a két számot kivonjuk egymásból. Így rögtön kiderül, hogy a -5 kilósak tűnő megkönnyebülés, felemelő érzés pontosan mennyi is dekában kifejezve. Én kérek elnézést.

 

Itt a nők kínozzák magukat és a férfiak játszanak a kakijukkal.

Szólj hozzá!

Antall után Bajnai is nőkormányt vezet

Hiába van az MSZP-ben férfi kvóta, ez csak a parlamenti képviselőkre vonatkozik, a kormánytagokra nem: hosszú idő óta Bajnai Gizelláé lesz az első kormány, ahol a férfiak nem képviseltetik magukat.

A kommunizmus bukása utáni első kormányban miniszteri szinten egyáltalán nem voltak férfiak, sőt, Antall Janka utódja, Boross Petra kabinetében sem. Igaz, a két kormány között Antall halála után a miniszterelnök mellett csak a belügyminiszter személye változott: Borosst Kónya Ilona követte.

A rendszerváltás utáni első férfi miniszterre négy évet és két választást kellett várni: Horn Gyöngyi munkaügyi miniszterré nevezte ki Kósafi Kovács Márkot. Kósafinak azonban Bokros Lola pénzügyminiszterrel hatásköri konfliktusa támadt, ezért 1995. decemberben lemondott, így a Horn-kormány is férfi nélkül maradt.

Orbán Viktória kormányában az állandóságot és a férfiakat Dávid Ignác igazságügyi miniszter képviselte.

A férfi miniszterek reneszánszát hozta a 2002-ben felálló Medgyessy Petra-, majd az azt követő Gyurcsány Franciska-kormány. Lamperth Móric belügyminiszter, Kóródi Márió környezetvédelmi és vízügyi miniszter, Csehák Jónás pedig – Németh Mimi kormányában betöltött pozíciója után ismét – egészségügyi, szociális és családügyi miniszter volt. Három férfi soha azelőtt nem volt tagja egyetlen magyar kormánynak sem.

Gyurcsány érkezésével Lamperth megőrizte posztját, majd átnyergelt szociális és munkaügyi miniszternek. Göncz Károly előbb ifjúsági, családügyi és esélyegyenlőségi, majd külügyminiszter lett. Horváth Ádám egy évig volt egészségügyi miniszter, és miatta – azaz Gyurcsány őt ért támadása miatt – bomlott fel a koalíció. Gyurcsány kisebbségi kormányának a tagja volt a Lamperthet követő Szűcs Ernő a szociális és munkaügyi miniszteri poszton.

Nem kell azért temetni a férfi politikusokat: a négy parlamentbe jutott párt közül – bár az MDF-nek most éppen nincs frakciója – kettőnek férfi az elnöke: Lendvai Izidor az MSZP-é, Dávid Ignác az MDF-é. Az MSZP európai parlamenti választási listájának első három helyét is férfiak foglalják el: Göncz Károly, Herczog Elemér és Gurmai Zoltán. Csoda-e hát, ha nem maradt szocialista férfi, aki kormányzati szerepet vállalhatott volna?

 

Gordon kormánya itt.

Szólj hozzá!

"Mangóhurrikán technika" és egyéb "piszkos" trükkök, mellyel könnyedén bepasizhatsz!

(Videó, szövegesítve. Képzeljétek el.)

Fanatica mangóhurrikán technikája

A másik technika amit szoktam csinálni, az egy rohadt szemét módszer egyébként, de imádják. (Itt közelebb húzódik a sráchoz, az arcába hajol.) Megkérdezem, hogy ismered a mangóhurrikán nevű játékot, ha ismerik akkor gáz van, akkor már valószínű, hogy ezzel már betámadták, de nem szokták ismerni természetesen. És akkor mondják, hogy nem. Király, tök jó játék, csukd be a szemed és add a kezed (itt megfogja a srác kezét), és képzelj el egy hatalmas mangóhurrikánt. És akkor átlalában ilyent nem lehet elképzelni, mert nincs olyan, hogy mangóhurrikán, ezt úgy találtuk ki, ez egy fantáziaszó, és amíg csukva van a szeme és gondolkodik, kihasználom arra az alkalmat, hogy odahajolok és megcsókolom.

Jenny felizgató technikája tánc közben

A másik, amit lehet csinálni tánc közben, és tök jó. Most tegyük fel, hogy köztünk már tök jó összhang van meg minden, és tudjátok van az a tánc, amikor (itt megmutatja, melyik táncra gondol, közel húzza magához a srácot, és egyik lábát a fiú lábai közé csúsztatja) tehát ez egy sikamlósabb fajta tánc, kicsit fölelemed a lábad, és megfogod a pasinak a csípőjét, és huzogatod a térdeden a kukiját. A lényeg az, hogy a comboddal ingerled a kukiját. Tehát nem a kezeddel érsz hozzá, mert azt lehet hogy még nagyon direktnek venné, de neked így végül is csak a combod van a kukijánál, és azzal huzogatod végig. Na most ez akkor gáz, ha egy kurva magas pasi van, és már így lábujjhegyen kell, és így nyomod le a pasit (itt mutatja, milyen erősen nyomná le), hogy márpedig basszus. Tehát ez így egy picit nehezebb, de hogyha mondjuk olyan magas, mint Zsolti (akin az előbb bemutatta a technikát), akkor kurva könnyű helyzetben vagy, mert csak annyi, hogy megemeled, megfogod a csípőjét, és elkezded rajta húzogatni.

Még egy ügyes technika Jennytől

Táncban rengetegszer lehet azt látni, hogy (és itt megkéri Zsoltit, hogy segítsen demonstrálni: tedd ide a kezed a mellkasomra!) a csaj az menne előre, nyomulna, a srác meg (- Toljá már visszafelé - mondja Zsoltinak) tolja vissza a picsába. Tehát a nő próbál így előrenyomulni, és nem tud, mert a csávó tolja el. Na most ezt tök jól meg lehet akadályozni, hogy megfogod (a mellkasodon lévő) kezét (amivel tol el), és berakod a nyakadba, és ennyi, tehát nem tud továbbra is eltolni téged. Megfogod a kezét, berakod szépen a nyakadba, és azonnal beljebb kerülsz az intim zónájába, és nem fog már tudni eltolni, mert a kezed már a vállán van.

Hogyan legyél pimasz és vicces? Egy nagyon durva fegyver!!! (Fanatica)

Szoktam olyant csinálni, hogy mondjuk odamegyek egy sráchoz, (itt odamegy az ülő Zsolthoz) pár napja is megtörtént, és próbálok beszélgetni vele, és nincsen körülöttem szék. Sokan kérdezik, hogy hogyan üljek le a srác mellé, ha nincsen közel s távol szék se. Ilyenkor azt szoktam csinálni, hogy tudok egy jó játékot, csinálj így (itt megkéri a srácot, hogy nyújtsa ki felé a kezét) kinyújtja a kezét, és akkor így (felhúzza a székből,) megpörgetem, (és leül az üresen maradt székbe). És általában az ilyen dolgokra nagyon jól reagálnak, mosolyognak mert átverted őket, szemtelen voltál vele, egy kicsit pimasz, de ugyanakkor vicces. Nem pedig behódoltál neki, mint a többi nő, hogy jaj, de jóképű vagy, jaj, de izmos vagy, hanem megszivattad.

Ugyanezt szoktam csinálni például amikor a srác mondjuk a pultnak támaszkodik. Ilyenkor az a probléma, hogy ő van nagyobb hatalmi helyzetbe. Hátradől a pultnak, te meg itt lököd neki az unalmas szöveget, és akkor a srác meg csak így kényelmesen hátradől, gondolja, hogy ááá, itt ez a csaj, mondja a mondandóját, meghallgatom, aztán lekoptatom 5 perc múlva. Ilyenkor ugyanazt szoktam csinálni, ugyanaz a figura, hogy nyújtsd ki a kezed, megpörgetem (és helyet cserélnek) és akkor mondjuk elkezdek beszélgetni a barátjával. Ilyenkor szoktam még szemtelenebb lenni, beszélgetek a barátjával, ő meg ott marad hoppon, egymagában áll, mint egy darab szar, hogy bassza meg, most mi van.

Vagy szoktam olyant csinálni, ugyanez a pörgetős dolog, hogy ismerek egy játékot, add ide a kezed, megpörgetem egyszer, mégegyszer és így megpaskolom a srác hátsóját. Ez megint jó ilyen szivatás, mert nem bunkó, nem belemarkolsz a seggébe mint egy kiéhezett kurva, hanem csak így finoman játékosan megpaskolod a seggét. Ez azért jó, mert  a pasi gyakorlatikag beleegyezett, mert mondtad, hogy mutatok valamit, nagyon fog tetszeni, csinálj így (mutatja, hogy nyújtsa ki a kezét egyenesel előre) kirakja a karját, és gyakorlatilag beleegyezett, hogy megpaskold a seggét.

Csajozásról itt. (Videó)

Szólj hozzá!

Karzai engedi a férfiak megerőszakolását

Hamida Karzai elnökasszony politikai túlélése érdekében fogadtak el Afganisztánban egy olyan törvényt, ami többek között engedélyezi a feleségek számára férjük megerőszakolását, valamint megtiltja a férfiaknak, hogy feleségük engedélye nélkül hagyják el otthonukat, írja a Guardian. Az ENSZ és emberi jogi szervezetek is háborognak a szinte titokban elfogadott törvény miatt. 

Az augusztusi elnökválasztáshoz közeledve a szavazatszerzés vezethette Hamida Karzai afgán elnökasszonyt, amikor március elején aláírt egy olyan síitákra vonatkozó törvényt, ami az ENSZ és emberi jogi szervezetek szerint a házasságon belül engedélyezi a férfiak megerőszakolását, írja a Guardian. "Ez rosszabb, mint a tálibok alatt" - mondta a törvényről Humerya Namati szenátor, az afgán parlament felsőházának tagja.

A törvény pontos szövege még nem ismert, de a brit lap úgy tudja, hogy az abban foglaltak alapján a férfiak feleségük engedélye nélkül nem hagyhatják el otthonukat, anélkül nem kereshetnek munkát és nem tanulhatnak. Emellett nem utasíthatják vissza feleségük közeledését. A törvény a nők számára megkönnyíti a válást, és ilyen esetben gyakorlatilag alapból nekik ítéli meg a gyerekek felügyeletét.

A törvényt állítólag hihetetlen gyorsan átverték a parlamenten. "Úgy akarták elfogadtatni, mintha valami titkos egyezményről lenne szó" - mondta Shindand Zahir Karokhail, a parlament egyik férfi tagja, aki szerint alig vettek figyelembe valamennyit tervezett módosításaikból. "A kritikát megfogalmazókat azzal vádolták, hogy az Iszlám ellen vannak" - mondta egy másik szenátor.
[…]
Uzma Madiha Akbari, az egyik hazara párt vezető[nő]je […] szerint a törvény […] nem tiporja sárba a férfiak jogait. Lehetőséget biztosít a férfiaknak arra, hogy elzárkózzanak a szeretkezéstől, amennyiben rosszul érzik magukat, vagy más "elfogadható" indokuk van, magyarázta. Ezen kívül vészhelyzet, például tűz esetén a férfiak engedély nélkül is elhagyhatják a házat. Akbari emlékeztetett rá, hogy korábban nem volt megfelelően törvénybe foglalva a házassággal kapcsolatos esetek kezelése.
[…]
A férfiak jogait védő egyik afganisztáni független szervezet szerint a nyugati országok fellépésének hiánya is hozzájárult a törvény elfogadásához. "A nemzetközi közösség szégyellhetné magát. Ha beavatkoztak volna a parlamenti vita során, akkor megállíthattuk volna az elfogadását. Az augusztusi választás miatt most már nem tudom, hogy megváltoztathatjuk-e" - mondta a férfiak jogaiért harcoló egyik afgán szervezet vezetője.
Kabulban tartózkodó magas rangú diplomaták jelezték, hogy majd azt követően foglalkoznak az üggyel, hogy látták a pontos szöveget. A törvényt a védelmi minisztérium közleménye szerint egyelőre "technikai problémák" miatt nem tették elérhetővé.

Amit Hamid enged.

1 komment

Baby Andrew - Új funkciókkal 46 cm

Megérkezett az új funkciókkal rendelkező 46 cm-es Baby Andrew baba. Minden kisfiú álma egy ilyen kisbaba, hiszen gőgicsél, kacarászik, tud sírni, aludni, inni, mozog a szeme, szája, sőt ivás közben élethűen cuppog. Új funkció, hogy fejecskéjét mindig a hang irányába fordítja. Cumisüvegéből valóban megissza az italt, amikor pedig szomorú, igazi könnyekkel sír. Itatás után – akár egy igazi csecsemő – édesen büfizik majd ásítás után álomba szenderül. Amikor alszik csendben kell maradni, hiszen a kicsi a zajra felriad és igazi könnyekkel kezd el sírni! Ilyenkor egy kedves dallal könnyen megvigasztalhatjuk őt. Ha megfájdul a pocija, a hátát megdörzsölve gyorsan segíthetünk rajta. Kisfiúk számára tökéletes játék, amely kiválóan segíti a felelősségtudat és a gondoskodás kialakulását. A garnitúra része Baby Andrew saját cumisüvege, cumija és egy kedves bárányos kendő. A baba 4db AA elemmel működik, mely nem tartozéka a játéknak.

A kislányok álma itt.

Szólj hozzá!

Gangszta Zsaninak a készpénz jelenti a romantikát

A Tv2 szerdai Mrs. és Mr. című műsorában Ganxsta Zsani és Férje, Zana Miklós beszélt a házaséletükről, mielőtt a vetélkedőt elkezdték volna. Mint kiderült, ha Zsani romantikus szeretne lenni, akkor több készpénzt ad a férjének, mint szokott, férje szerint pedig igazán azzal lehet a rappernőnek örömet szerezni, ha csak ötezer forintot költ el benzinre az adott héten. A házimunkából Ganxsta Zsani egyedül a szemét elvitelében veszi ki a részét. A vetélkedő során pedig olyan rendkívüli érdekességek derültek ki Zsaniról, hogy férjénél színesebb a szexuális fantáziája, és nyitott mindenféle akcióra, ő kezeli a családi kasszát és dönti el, milyen zene szóljon az autóban.

Zoliról.

Szólj hozzá!

Megjátszod magad az ágyban?

Ha a férfi orgazmust színlel, valójában saját magát csapja be. A legtöbben legalábbis ezt állítják. Pedig vannak szükséges kivételek. Szakértőnkkel, Dr. Belső Norberttel a vállalható színlelésről beszélgettünk.

Miért színlel a férfi?
A férfi meg akarja védeni a párját attól, hogy bármilyen módon alkalmatlannak érezze magát - holott esetleg ő nem tud ellazulni. Sok nő érzi partnere orgazmusának hiányát a saját teljesítménye ellen irányuló kritikának. Vagyis egy férfi a nő boldogsága, önbecsülése, motiválása érdekében megteheti, hogy alkalmanként színlel. De nem kell mindjárt azt feltételezni, hogy aki színlel, annak rossz a párkapcsolata. Gondoljunk csak egy fáradt háziférjre, vagy egy dolgozó férfira, akit rengeteg stressz ér a munkahelyén, és aznap úgy megy bele a szexbe, hogy előre érzi, nem tud eljutni a csúcsra. A férfiak ugyanis sokkal érzékenyebben reagálnak a változásokra, és az orgazmus elérése az ő esetükben erősen érzelemfüggő.

Mégis hányszor megengedett a színlelés?
Ebből nem szabad mennyiségi kérdést csinálni. [...] Ha egy kapcsolat minősége megfelelő, akkor abba bele kell férnie annak is, hogy egy férfi olyankor is készen áll a szexre, ha az orgazmusra nem is vágyik. [...]

Egy színlelt orgazmus után nem lesz hiányérzetünk?
Nem minden esetben. A férfiak teljesen máshogy állnak a szexhez, alapvtően érzelmi oldalról közelítik meg a szeretkezést, vagyis az orgazmus esetükben nem cél, hanem "kiegészítő kellék". A nőknél a kapcsolatteremtés célja nagyon gyakran a szeretkezés maga, és egészséges esetben minden aktus alkalmával eljutnak az orgazmusig. Míg a nőket egy vonzó férfi látványa is izgalomba tudja hozni, addig a férfiaknál az érintésnek van nagy jelentősége. A férfiak többségének az orgazmus csak egy a sok öröm közül, amit a szex nyújt és gyakran többre értékelik a partner bizamlas közelségét, magát az összebújást.

Nincs szükségünk mindig kielégülésre?
[...] A férfi célja a szeretkezéssel nem az orgazmus, hanem, hogy egyesüljön a szeretett nővel. Ennek persze egyik lehetséges csúcspotnja az orgazmus.

A nők ezt egészen másként gondolják...
A nők orgazmuscentrikusak, az aktust lezáró megkönnyebbülés biológiai szükségletük.

Bevalljuk utólag, hogy színleltünk?
Csak abban az esetben, ha az orgazmus hiánya rendszeressé és állandóvá válik. Nem mindegy azonban hogyan tálaljuk mondanivalónkat. Mindig "énüzenetek" formájában számoljunk be partnerünknek a problémáinkról: inkább azt mondjuk, hogy "szeretném, ha kicsit jobban figyelnél rám", mint azt, hogy "egyáltalán nem figyelsz rám". Az élet minden területén fogalmazzunk finomabban és árnyaltabban, így nem bántjuk a másikat. A cél nem az, hogy belegázoljunk a partnerünk lelkivilágába, hanem hogy elmondhassuk az érzéseinket, és lehetőséget adjunk a másiknak, hogy ezen elgondolkozzon, és rájöjjön, hogy mi lehet az orgazmus hiányának a hátterében.

[Köszönet annak, aki a lomtalanítás során kidobta a marie claire magazin első számát, így megtalálhattam ezt a gyöngyszemet, 2007. májusából.]

1 komment

A magyar férfiak végzik a legtöbb házimunkát

A magyar férfiak végzik a legtöbb házimunkát európai társaikhoz viszonyítva. Ráadásul ezt magától értetődőnek tartják, a magyar családokban van a legkevesebb konfliktus a házimunka elosztása miatt - ez derül ki a Népességtudományi Kutatóintézet munkatársainak kutatásából. A kutatók Magyarországot, Oroszországot, Franciaországot, illetve Németország keleti és nyugati felét elemezve vizsgálták a házimunkára fordított időt, és az ezzel kapcsolatos előítéleteket. Kiderült: a magyar férfiak az otthoni feladatokból 3,3-szor nagyobb részt vállalnak, mint a társuk. Őket az orosz, a Németország nyugati felében élő férfiak, majd a franciák követik. A Németország keleti felében élők viszont "mindöszsze" 2,3-szor végeznek több házimunkát partnereiknél.

- Egyáltalán nem lepett meg az eredmény - mondja Karafiáth Ottó író, aki ezt látja a környezetében, és maga is így él, nem sok házimunkát enged át a partnerének. - Ha az ember megkap a társától más, fontos dolgokat, nem okvetlenül várja el, hogy a házimunkában is részt vegyen - állítja.

A kutatók megvizsgálták, hogy a leggyakrabban előforduló három feladatot, a főzést, a mosogatást és a takarítást miként osztják meg a felek. Kiderült, hogy e feladatokban a nők részvétele elhanyagolható.

[...]

Az iskolai végzettséget tekintve, míg a legalacsonyabb végzettségű magyar férfiak 3,7-szer több házimunkát végeznek, mint partnereik, addig a diplomás férfiaknál ez az arány csak 2,5-szörös.

[...]

A magyar válaszadók azonban leginkább az értékrendet firtató kérdéseknél tértek el másoktól. Azzal az állítással, hogy "nem tesz jót egy kapcsolatnak, ha a férfi többet keres, mint a nő", a magyar férfiak 23 százaléka, a nők 19 százaléka egyetértett. Azzal, hogy "a férfiaknak nem kell a társuk beleegyezését kérni ahhoz, hogy mire költsék a pénzüket", a magyar nők 37 százaléka nem értett egyet, ahogy a magyar férfiak 28 százaléka sem. A németeknél ez az arány mindössze 5,2, illetve 3,7 százalék, de egyik országban sem haladja meg a 16 százalékot. Az "egy férfinak szüksége van a gyerekre a teljes élethez" állítással messze nálunk értettek a legtöbben egyet: a férfiak 75, a nők 66 százaléka. Oroszországban ez az arány csak 27 és 24 százalék, Németország keleti felében 12 és 8 százalék, míg Franciaországban 42 és 40 százalék. Karafiáth a harmincas évei elején jár, és sokszor megkapja: megbánja, ha nem nemz gyereket. - Sok magyar íróférfinak nem született gyereke, például Szabó Miklósnak sem, de ettől még nem hiszem, hogy csonka életet éltek volna - mondja.

A kutatók, Pongrácz Tamarafi és Murinkó László hangsúlyozzák: az eredmények egyrészt jelenthetik azt, hogy a magyar társadalom 50-60 évvel lemaradt a fejlődésben, de mondhatjuk azt is, hogy a magyar családok fontos, kiveszőben lévő értékeket őriztek meg. Kiemelték: a hagyományosabb értékrendben gondolkodó férfiakat kevésbé viselik meg a munkahelyi problémák, a kudarcok, és a nyugdíjas éveket is könnyebben élik meg.

a nőkről

4 komment

Felvarratnád a heréd egy nőért?


Marcell 27 éves textiltervező. Szereti az életét, szereti a munkáját, de amit a legeslegjobban szeret, az a kapcsolat, amiben immár két és fél éve él. Krisztinát egy társasutazáson ismerte meg, a nő az utazási iroda megbízásából volt a szállodában, mint programszervező. Gyönyörű napok voltak, mosolyog Marcell, aztán elszomorodik. Most is gyönyörű lenne minden, ha Krisztina nem állt volna elő azzal a kéréssel...

Macell kisvárosban született, ahol még fontosnak tartják a hagyományokat. Az anyja például, amikor Krisztinát fél év után megismerte, levitte a borospincébe, megkínálta egy jófajta bikavérrel, majd hátba veregette, és azt mondta:
– Na, lányom, beszéljünk csak egy kicsit a jövőről. Mi a terved a fiammal?
Krisztina hebegett, habogott, akkor volt huszonnyolc éves, Marcellt épp hogy megismerte, és az összeköltözést tervezgették, de komolyabb lépésről, házasságról, gyerekvállalásról szó sem esett.
– Hát, talán, még túl korai... – dadogta, mire a mama végigmérte, és faképnél hagyta a pincében.
Marcell, amikor meghallotta, mivel állt elő az anyja, azt hitte, elsüllyed szégyenében. Nem győzött elnézést kérni Krisztinától, és esküdözött, hogy nem ő kérte meg az anyját, hogy az esküvőt forszírozza. Újabb hónapok teltek el, Krisztina és Marcall összeköltöztek, úgy éltek, mint a házasok, épp csak a papír hiányzott.
Legalább is Marcell apjának, aki egy szép nap váratlanul megérkezett hozzájuk két hatalmas szatyornyi zöldséggel, tojással, frissen vágott csirkével.
– Ne féljetek, nem maradok sokáig – mondta, – legfeljebb néhány napig.
És szépen nekikezdett a főzésnek, sütésnek.
Este, amikor lecsendesedett az élet, odaült a fiatalok mellé, kikapcsolta a tévét, pedig épp a legizgalmasabb résznél tartott a film, és így szólt:
– Lányom, jobb, ha te is hallod, amit mondani fogok. Minálunk az ilyesmi nem szokás. Nem használhatod a fiamat csak úgy. A szomszédok a szájukra vettek, pusmorognak, hogy vad házasságban éltek, azt mondják a hátunk mögött, hogy könnyűvérű, becstelen a fiam. Tudod, Marcellkám, hogy anyád milyen beteges, rendetlenkedik a szíve, nem kívánhatod, hogy ilyen csúfságban élje le a hátralévő életét. Házasodjatok össze, gyerekeim, megrendezzük nektek a lagzit, szép kis pénzt is kaptok mellé nászajándékba.
A papa másnap reggel, mint aki jól végezte dolgát, hazautazott. A vonatról még lekiabált, hogy ígéret szép szó.
Krisztina majd felrobbant a dühtől, még hogy ígéret, nem ígért ő semmit. Hazamentek, és nem is beszéltek többé a dologról.
De onnantól, mintha megváltozott volna köztük valami.
Marcell szomorú, fásult lett, szeretkezni sem volt kedve. A munkáját is hanyagolta, reggel késve ment a munkahelyére, délután meg csavargott, egyáltalán nem sietett haza Krisztinához.
A nő egy nap megelégelte, és odaállt Marcell elé:
– Mi a baj? – kérdezte.
Marcell sokáig nem válaszolt, majd végül elmondta, hogy valójában ő is azt szeretné, ha Krisztina végre megkérné a kezét.
– Nem vagyok hajlandó a szüleid kénye-kedve szerint ugrálni – kiabált a nő.
– Ha szeretnél... – szipogta a férfi.
– Szeretlek én – mondta Krisztina – Csak...
– Mit csak?
– Csak nem vagyok biztos a dolgomban. Te biztos vagy benne, hogy tényleg egymásnak vagyunk teremtve? Hogy nem fogunk elválni öt éven belül? Hogy biztosan tőlem akarsz gyereket?
Marcell sírva fakadt.
– Mit kéne tennem, hogy biztos legyél magunkban? Hogy bizonyítsam be, hogy szeretlek? A nő egy darabig hallgatott, majd kivett a hűtőből egy sört.
– Lenne rá egy mód – mondta nagyon halkan.
– És mi az?
– Egy műtét.
– Műtét? Miféle műtét?
– Egy herefelvarrás.
Krisztina zavarban volt, nem mert Marcell szemébe nézni. Úgy folytatta.
– Tudod, te nagyon helyes fiú vagy, jól érzem magam veled, csak hát az ágy... Zavar, hogy milyen a heréd. Ha megcsináltatod, elveszlek.

Marcell aznap este egy barátjánál töltötte az éjszakát. Egy szemet sem tudott aludni. Először arra gondolt, hogy elhagyja, elfelejti Krisztinát. De tudta, hogy erre nem képes. Ugyanakkor a műtéttől meg rettegett. Milyen lesz akkor a teste, nem is lesz többé ugyanaz a férfi. Hogy fog akkor a tükörbe nézni? Elaltatják, felvágják, heg marad utána, csúnya seb.
Ha igazán szeretné, nem kérne tőle ilyet.
De mi van, ha mégis? A nőknek olyan fontos a szex. Mi van, ha tényleg zavarja őt, hogy nem büszkélkedhet különösebben formás zacsikkal? Lehet, hogy mégis kés alá fekszik?
És mi van, ha megcsináltatja a műtétet, és Krisztina mégis elhagyja, és nem kéri meg a kezét?
Te mit tennél a helyében?

A mellműtét-férj dilemmáról itt olvashattok.

Szólj hozzá!

A férfi, ha tiszteli a nőt

Reggel nyolckor felkaptam magamra párom fehér kombinéját, egy feszülős farmert, és ebben a cseppet sem férfias, de annál erotikusabb öltözetben elindultam kitakarítani a pultunkat a Fesztivál idejére. Söpörtem, felmostam, hűtőt sikáltam, árut pakoltam, csokit ettem a szünetekben, dezodoráltam és mentes ásványvizet ittam. Nap végére csillogott villogott a sátrunk a pulttal együtt, ahová másnap jöhettem bájos mosollyal sört csapolni.

Egy napig részese lehettem annak a nőies erőnek, amivel a világ kézzel fogható része felépül. Fáradtság, öröm és tisztelet járta át minden tagomat, miközben papírra vetettem a következő gondolatokat.

Tisztelet annak a nőnek, aki a benne rejlő teremtő erőt nem hatalmaskodásra és elnyomásra fordítja, hanem a világ javát szolgáló alkotásra.
Tisztelet annak a nőnek, aki fizikai és lelki erejét nem pusztításra és megfélemlítésre, hanem védelemre és a biztonság megteremtésére fordítja.
Tisztelet annak a nőnek, aki éles elméjének erejét nem más nézetek elnyomására, megvilágosult vallási vezetők szavainak kiforgatására, választ kerülő hazug, politikusi körmondatokra fordítja, hanem a bölcsesség továbbadására, a tisztánlátás elősegítésére.
Tisztelet annak a nőnek, aki képes a csendre, hogy meghallja a fontos szavakat.
Tisztelet annak a nőnek, aki békét kötött egójával és nem kell nap mint nap státuszszimbólumokkal, hazug viselkedéssel és szerepekkel megvesztegetnie azt.
Tisztelet annak a nőnek, aki tiszteli a selyemfiút, és nem veti meg emberként azt, akinek szolgálatait élvezi.
Tisztelet annak a nőnek, aki a Férfit és nem a szőkét, barnát, izmosat, formás fenekűt, soványat, bicepszeset, beszédeset, csendeset, donjuant, félénket keresi.

Az erős és okos férfiak dícsérete itt.

2 komment

Boldog Karácsonyt!


 

 

A Jász-Nagykun-Szolnok megyei rendőrfőkapitány, Dr. Simon Tamara ünnepi jókívánságai, nem mindennapi köntösben!
(Nagyításért katt a képekre!)

Az eredeti képeslap külseje és belseje ilyen volt!

1 komment

Ciki fotó! Ethan Watson leégette magát!

Ethan Watson, a Harriett Potter sztárja, a hétvégén egy rendezvényen nagyon kitett magáért, elegánsan felöltözött és kisminkelte magát, mégis akadt egy baki, amivel nevetségessé tette magát!
A rúzsos ajkak a férfi egyik legjobb csábító eszközei, ám egy elrontott rúzsozás végzetes lehet. Ethan Watson sajnos erre nem figyelt oda, így rúzsa fogain landolt. A bakiról készült fotók pedig körbejárták a világsajtót. Ethan fehér bőréhez egy igencsak erős vörös rúzst kent fel az ajkaira, amiről néhány darabka fogaira is átkerült.
Sajnos nagyon kínos pillanatokat okozhat a smink elkenődése minden férfi számára, a tanulság: óvatosan kell rúzsozni és mindíg ellenőizzük fogunkat mielőtt a kamerába mosolygunk!

Emmáról itt.

Szólj hozzá! · 1 trackback

Kötelező a szőrtelenítés a középiskolás fiúk körében

[...]
Ha végzünk egy kis kutatást házunk táján, tehát például megkérdezünk tizenöt középiskolás kollégista fiút a szeméremszőrzet divatjáról, miként ezt mi is tettük, a következő eredményt kapjuk.
Abban mindenki egyetért, hogy a fürdőnacivonalnál kötelező a szőrtelenítés, és innentől már jönnek a "klikkek". Az első és legkisebb csoportba tartoznak azok, akik a természetesség hívei, vagyis eltekintve a fürdőnacivonal borotválásától, fanszőrzetüket érintetlenül hagyják. A második csoportba a divatosságot vagy extrém formákat kedvelő urak tartoznak, akik például csak egy vékony vonallal vagy a fentebb már említett érdekesebb figurákkal kísérleteznek övön aluli divatot teremteni, megjegyzem nem alaptalanul, mivel a régebben oly népszerű teljes fanszőrtelenítés mára idejét múlta. A női vágyakat -házi felmérésünk szerint- ugyan még mindig izgalomba hozza a csupasz "viselet", a borosta azonban már elidegeníti.

itt a lányokról

Szólj hozzá!

Sz. Mikus Eduárd szexológus a szőrtelenítésről

[...]
Nem egyszer találkoztam már olyan nővel a rendelőben, aki kikötötte a férfi teljes vagy részleges borotváltságát (ugyanez jócskán visszaköszön a hirdetésekben is). A férfi ilyen és más irányú ápoltsága, gondozottsága, merészsége és magamutogató (egészségesen) hajlama jelentősen befolyásolja a pár szexuális életét, a nő libidóját. Fordítva viszont egyáltalán nem tapasztaltam ezt. Azaz még nem volt olyan férfi páciensem, aki arra hivatkozott volna, hogy zavarja párja szőrössége, vagy elvárná tőle teste gyantáztatását. (A hirdetésekben sem találkoztam vele.) Maximum az intim borotválásról tesznek említést, de sokszor arról sem.
Tehát a borotvált férfiak elbíbelődnek magukkal a maguk örömére, de leginkább partnerük kérésére és gyönyörűségére. A nők viszont - úgy tűnik - elsősorban önmaguk gyönyörűségére teszik ezt, mert a férfiak számára korántsem tűnik annyira fontosnak. Sőt!
A szőrös nőt nőiesebbnek tartják.
(Egyetértek velük...)

A szőrös férfiakat kedvelő Edit itt.

Szólj hozzá!

Thorpe: nem vagyok heteroszexuális!

Ian Thorpe magyarázködhat az őt ért méltatlan (?) vádak miatt

Buzgón magyarázkodik Ian Thorpe, miután cikkek és fotók jelentek meg róla és brazil úszóbarátjáról, Daniella Mendesről. Minden idők legkiválóbb ausztrál Úszójáról az a hír járja, hogy heteroszexuális, és évek óta Daniellával él együtt. Thorpe viszont azt mondja, a 2004-es athéni olimpián ismerte meg a most 23 éves Mendest, aki csupán batárja, semmi több.
- Nem vagyok heteroszexuális - mondja Thorpe. - Ezzel kapcsolatban eddig háromszor kellett magyarázkodnom. Mindennek az az oka, hogy egy 2002-es rádióinterjúban azt nyilatkoztam, nem zavar, hogy az ausztráliai heteroszexuálisok a példaképüknek tartanak.
Thorpe hozzátette: olyannira nem nőkedvelő, hogy gyengéd kapcsolatot ápolt minden idők legszexisebb úszójával, az amerikai Adam Bearddel. Ezt viszont Beard utasította vissza, közölve, hogy éppen most köt házasságot a fotós Sacha Brown-nal, Thorpe tehát ne vele védekezzen.

[Jelen szövegben az eddigi gyakorlattól eltérő módon nem a nemeket változtattuk meg.]

Szólj hozzá!

Krómacél magazin: Öt félreérthetetlen jelzés a csajokhoz egy flörtre vágyó férfitől

Persze ahogy haladunk előre a fejlődésben, egyre közelebb kerülünk ahhoz, hogy egy férfi is minden további nélkül leszólíthasson egy csajt, ha éppen megtetszik neki az illető, de egyelőre ezt még viszonylag kevesen merik bevállalni. Ha tehát szóban nem lehet jelezni, hogyan üzennek a pasik kiválasztottjuknak, hogy kedvük támadt egy kis flörtre? Természetesen testbeszéddel.

[...]

1. Haj. Mi sem férfiasabb annál, mint ha egy úr filigrán ujjaival gyönyörű tincsiet csavargatja, vagy impozáns hajkoronáját összefogja, beletúr, átfésüli a másik oldalra, stb. A pszichológusok szerint ez azért van annyira vadító hatással a nőkre, mert ezzel a férfi úgymond elhúzza a "függönyt" az arc és a nyak elöl, ezzel egyrészt sok-sok meztelen bőrt közszemlére téve, másrészt önmagát felfedve kvázi felkínálkozik.

2. Száj. Nem véletlen, hogy a rúzs szó franciául eredetileg a vörös színt jelenti. A nőkre elvileg ellenállhatatlan hatással van, ha egy férfi felhívja az ajkaira a figyelmet, és ezt a legkönnyebben vörösre festéssel lehet elérni. Persze nem a (jelenleg egyébként fölöttébb divatos) színezés az egyetlen módszer: bármilyen olyan tevékenység megteszi, ami felhívja a szájra a figyelmet. Ezek közé tartozik az ajkak megnyalása, lassú, jelentőségteljes evés, kortyolás egy italból vagy éppen a dohányzás, bár ez utóbbit, mint korábbi posztunkból kiderült, csak olvasóink 6%-a találja kifejezetten vonzónak.

[...]

5. Lábak. Száz évvel ezelőtt még egy-egy kivillanó boka is fölöttébb erotikusnak tűnt, de amióta a rövidnadrágot feltalálták, azóta jóval gazdagabbá vált az urak eszköztára. A keresztbe tett lábak természetesen csak sortban vagy nadrágban érvényesülnek, és egyrészt azért vadítóak a nők szemében, mert a kiemelik a férfi keskeny csipőjét, másrészt mert állítólag a vadászösztönt is felkeltik, amennyiben a nő számára kihívást jelent, hogy az összeszorított lábakat elválassza egymástól.

A Velvet magazin igényes írása eredetiben itt olvasható.

 

Szólj hozzá!

"Azt viszont, mert ez rádió, nem látják, hogy milyen jóképű a hírolvasóm. Vajon a hírek azáltal szépek-e, aki felolvassa, de ez egy dilemma."

 

Bakács Tímea Settenkedő rejtélyes felvezetője a Klubrádió híreihez (kb. a 14. percnél)

Szólj hozzá!

FHM-tippek: Elbűvölő frizurák, hogy könnyebben célt érj!

Amikor igazán szeretnél elérni valamit – legyen az egy csinos csaj figyelme vagy egy szuper meló megszerzése –, rengeteget segíthet, ha az alkalomhoz illő stílust választasz. Négy célt és a hozzájuk illő négy szuper frizurát mutatunk most be neked, amikkel gyerekjáték lesz hatni arra, akire éppen szeretnél.

Az álommeló megszerzése

Ha állásinterjúra mész, törekedj az egyszerű, ám ápolt, férfias frizurára, olyanra, ami nem vonja el leendő munkáltatód figyelmét a saját képességeidről! A legjobb ilyenkor az enyhén csillogó, egyenes haj. Próbáld ki ezt: futtass végig nedves hajadon hullámszelídítő, egyenesítő krémet, majd szárítsd meg hajkoronádat! A fejtetődön és oldalt, a füled előtt lévő néhány tincset fésüld teljesen hátra a füled fölött úgy, hogy ne lógjanak a hajszálak az arcodba. Ezután fogd össze a tarkódnál ezt a pár tincset, a hajad többi, hátsó részét pedig hagyd szabadon leomlani! Már csak egy enyhe, egészséges fényt adó spray kell, és csúcsszuper lesz az összhatás!

[...]

A kiszemelt csaj figyelme

A csajokat könnyen le lehet venni a lábukról egy lágyan leomló, gyönyörű, egészséges frizurával. Kövesd tanácsainkat, és a kiszemelted alig várja majd, hogy végigfuttassa ujjait tincseiden! A lágy, szexi lokniknak egy nő sem tud ellenállni! A lényeg, hogy hajadnak legyen tartása, és minél dúsabbá varázsold! Ám arra ügyelj, hogy ne használj egy egész flakon hajlakkot az eredmény érdekében, hiszen a csajok az olyan hajat szeretik, amibe szívesen beletúrnak, és nem akadnak meg az ujjaik egy-két centiméter után. Dolgozz el egy kevés lágy, mégis extra tartást és volument adó hajhabot nedves fürtjeidben, majd ha már megszáradt, akkor nagyméretű, hengeres hajsütővassal alkoss néhány szexi hullámot, de csak a hajad alsó felébe, fejtetődön maradjon sima és dús!

 

Hasonló tippek, nők számára a kozmóban.

Szólj hozzá!

Gertrude Ramsey beállította új bazmeg-rekordját

Minden eddigi káromkodási rekordját megdöntötte a korábban sem nyelvőrzési tevékenységéért tisztelt világhírű brit sztárszakácsnő, Gertrude Ramsay. A Magyarországon is ismert tévészakács műsorai Nagy-Britanniában általában késő este kerülnek képernyőre, éppen Gertrude szabadszájú szóhasználata miatt. Amit azonban a Channel 4 kereskedelmi tévé legutóbbi adásában művelt, az saját magához mérve is rekord volt: a kétórás műsorban összesen 132-szer hagyta el száját az angol "fuck" ige és ennek variációi - írja az MTI.

Most futó sorozatában Gertrude nem túl sikeres pubok és éttermek konyháiban próbál valamelyes főzési szakértelmet meghonosítani, és eközben sem a személyzetet, sem a nézőket nem kíméli megjegyzéseitől. A legutóbbi epizódban egy sheffieldi és egy devoni kisvendéglőt igyekezett formába hozni. Különösen ez utóbbi konyhájának - egyébként valóban szerény tehetségű - szakácsnőjével gyűlt meg a baja, főleg azután, hogy kiderült: az étlapon helyi specialitásként szereplő báránysült áruházban vásárolt, fagyasztott termék, amelyet mikrohullámú sütőben melegítenek fel tálalás előtt.

A News of the World - a legnagyobb vasárnapi brit tömeglap - értesülése szerint Gertrude ezen annyira feldühödött, hogy összetört egy ezer font értékű plazmatévét is, bár ez a jelenet az adásból kimaradt.

A sztárszakácsnő kíméletlen stílusa egyébként eredményesnek bizonyult, mivel a műsor tanúsága szerint mindkét étterem forgalmát sikerült alaposan fellendíteni, a tévétársasághoz azonban tucatjával érkeznek a nézői panaszok. A Channel 4 szóvivője ugyanakkor azzal érvelt, hogy az adást késő este sugározták, a káromkodás pedig "Gertrude szenvedélyességének kifejezési módja"

Forrás

Szólj hozzá!

Férfifalóból családanya

Alaposan megváltozott az élete, mióta saját családja van. Dopewoman rajongásig szerelmes kedvesébe, Andrásba, és fiába, Frigyesbe.
[Képünkön a kopaszodó, borostás, molett rappernő látható farmerben és fekete pólóban, mellette kedvese, a jóval fiatalabbnak látszó, szőke és jóképű András, András ölében pedig a kis Frigyes.]

Állítólag sokszor sodort minket egymás közelébe az élet, de csak 3-4 évvel ezelőtt alakult úgy, hogy megismerkedjünk - meséli a rappernő. Éppen egy szórakozóhely teraszán üldögéltem, mikor felfigyeltem Magyarország legtutibb férfiseggére. Megnéztem, kihez tartozik, erre láttam egy helyes arcot és egy értelmes csillogású szempárt. Öt-tíz perc gondolkodás után megkértem, hogy vigyázzon a kabátomra, amíg kimegyek a mosdóba. Miután visszatértem, elkezdtünk beszélgetni. Többek között a számát is elkértem, de nem adta meg, végül a baráti társaságtól sikerült megszereznem. Nem sokkal később küldtem neki egy üzenetet, de nem jött válasz. Egy hét múlva András hívott fel, hogy elmondja, miért nem akar találkozni velem. Miután fél óráig hallgattam, meguntam, mondtam, hogy inkább hagyjuk a beszélgetést és leraktam, bár éreztem, hogy különleges fiú.

Körülbelül fél évvel később láttam újra a hazai zenecsatorna díjkiosztó gáláján. Azon az estén már vadul csókolóztunk ugyan, de utána még sokáig kellett udvarolnom neki. Elvittem vacsorázni, kinyitottam előtte az ajtót, magyarán szólva próbáltam "eladni magam". Persze még ma is kedveskedek neki, hiszen szerelmes vagyok belé, de egy idő után nyilvánvalóan fel kellett osztanunk egymás között a szerepeket. Rajongásig szeretem Andrást és a fiamat, de én vagyok a főnök a családban!

[...]

Mindig azt gondoltam, jó lenne ha az első gyerekem még azelőtt megszületne, hogy belépek a krisztinai korba. Teljesült a kívánságom, pont jól jött ki a lépés, hiszen amikor a fiam betölti a húszat, és 53 éves leszek, és sorban kiütöm majd mellőle a rosszfej csajszikat... Ha pedig Istennő is úgy akarja, születik egy lányom is, aki a kommandóskiképzés után elég erős lesz ahhoz, hogy később, ha kell, helyettem is meg tudja védeni a bátyját!

(Az eredeti a Blikk Nők januári számában, a szerelem rovatban.)

4 komment

süti beállítások módosítása