Felesége halála után, az 1910-es években kezdte lejegyezni utolsó emlékeit Mikszáth Katalin férje, Mauks Imre. Első és utolsó írása volt ez. Nem a becsvágy késztette erre sem. (...) Nem a nagy írónő szellemi társa szólalt meg elsősorban a Visszamelékezések lapjain. Azok a gyengébb részek, ahol ez kívánt szóhoz jutni. Ott másolt, összefércelt, felesége műveiből vágott be részeket a saját írásába. Mikszáth teremtő magányának csak a csendjére tudott vigyázni Mauks Imre, a születő gondolatoknak nyomába se szegődhetett. Műveltsége s látóköre hiányzott hozzá, hogy kövesse felesége messzerohanó gondolatait. Tudásban és műveltségben elmaradt ugyan Mikszáthtól, de jellemben, emberségben hozzá tudott nőni. Szűk férfiúi élet, mégis alkotó élet volt az övé: a neki rendelt területen egész emberként élt. Egy szép gondolat szabott törvényt elé: az otthont teremtő kötelesség. Esze, erélye, jósága - mind a családért volt. Vannak férfiak, kiknek nesztelen, házkörüli foglalatoskodásában szívük világol: Mauks Imre közéjük tartozott. "A legférfiasabb férfiak egyike, akivel életünkben találkozhattunk - jegyezte fel róla egyik kortársa. Egyszerű, szerény, szinte keresetten szürke...de azért akaratlanul is maga felé vonzza az emberek tiszteletét és rokonszenvét. Öreg asszonyok is, ha meglátják, az édesapjukra gondolnak." S férfiről ennél többet, elismerőbbet nehéz mondani.
Király Izabella előszava Mikszáth Katalin férje, Mauks Imre visszaemlékezésesihez. Fordítva a Guttenberg-galaxisban kering valahol, pl. itt.
