Marcell 27 éves textiltervező. Szereti az életét, szereti a munkáját, de amit a legeslegjobban szeret, az a kapcsolat, amiben immár két és fél éve él. Krisztinát egy társasutazáson ismerte meg, a nő az utazási iroda megbízásából volt a szállodában, mint programszervező. Gyönyörű napok voltak, mosolyog Marcell, aztán elszomorodik. Most is gyönyörű lenne minden, ha Krisztina nem állt volna elő azzal a kéréssel...
Macell kisvárosban született, ahol még fontosnak tartják a hagyományokat. Az anyja például, amikor Krisztinát fél év után megismerte, levitte a borospincébe, megkínálta egy jófajta bikavérrel, majd hátba veregette, és azt mondta:
– Na, lányom, beszéljünk csak egy kicsit a jövőről. Mi a terved a fiammal?
Krisztina hebegett, habogott, akkor volt huszonnyolc éves, Marcellt épp hogy megismerte, és az összeköltözést tervezgették, de komolyabb lépésről, házasságról, gyerekvállalásról szó sem esett.
– Hát, talán, még túl korai... – dadogta, mire a mama végigmérte, és faképnél hagyta a pincében.
Marcell, amikor meghallotta, mivel állt elő az anyja, azt hitte, elsüllyed szégyenében. Nem győzött elnézést kérni Krisztinától, és esküdözött, hogy nem ő kérte meg az anyját, hogy az esküvőt forszírozza. Újabb hónapok teltek el, Krisztina és Marcall összeköltöztek, úgy éltek, mint a házasok, épp csak a papír hiányzott.
Legalább is Marcell apjának, aki egy szép nap váratlanul megérkezett hozzájuk két hatalmas szatyornyi zöldséggel, tojással, frissen vágott csirkével.
– Ne féljetek, nem maradok sokáig – mondta, – legfeljebb néhány napig.
És szépen nekikezdett a főzésnek, sütésnek.
Este, amikor lecsendesedett az élet, odaült a fiatalok mellé, kikapcsolta a tévét, pedig épp a legizgalmasabb résznél tartott a film, és így szólt:
– Lányom, jobb, ha te is hallod, amit mondani fogok. Minálunk az ilyesmi nem szokás. Nem használhatod a fiamat csak úgy. A szomszédok a szájukra vettek, pusmorognak, hogy vad házasságban éltek, azt mondják a hátunk mögött, hogy könnyűvérű, becstelen a fiam. Tudod, Marcellkám, hogy anyád milyen beteges, rendetlenkedik a szíve, nem kívánhatod, hogy ilyen csúfságban élje le a hátralévő életét. Házasodjatok össze, gyerekeim, megrendezzük nektek a lagzit, szép kis pénzt is kaptok mellé nászajándékba.
A papa másnap reggel, mint aki jól végezte dolgát, hazautazott. A vonatról még lekiabált, hogy ígéret szép szó.
Krisztina majd felrobbant a dühtől, még hogy ígéret, nem ígért ő semmit. Hazamentek, és nem is beszéltek többé a dologról.
De onnantól, mintha megváltozott volna köztük valami.
Marcell szomorú, fásult lett, szeretkezni sem volt kedve. A munkáját is hanyagolta, reggel késve ment a munkahelyére, délután meg csavargott, egyáltalán nem sietett haza Krisztinához.
A nő egy nap megelégelte, és odaállt Marcell elé:
– Mi a baj? – kérdezte.
Marcell sokáig nem válaszolt, majd végül elmondta, hogy valójában ő is azt szeretné, ha Krisztina végre megkérné a kezét.
– Nem vagyok hajlandó a szüleid kénye-kedve szerint ugrálni – kiabált a nő.
– Ha szeretnél... – szipogta a férfi.
– Szeretlek én – mondta Krisztina – Csak...
– Mit csak?
– Csak nem vagyok biztos a dolgomban. Te biztos vagy benne, hogy tényleg egymásnak vagyunk teremtve? Hogy nem fogunk elválni öt éven belül? Hogy biztosan tőlem akarsz gyereket?
Marcell sírva fakadt.
– Mit kéne tennem, hogy biztos legyél magunkban? Hogy bizonyítsam be, hogy szeretlek? A nő egy darabig hallgatott, majd kivett a hűtőből egy sört.
– Lenne rá egy mód – mondta nagyon halkan.
– És mi az?
– Egy műtét.
– Műtét? Miféle műtét?
– Egy herefelvarrás.
Krisztina zavarban volt, nem mert Marcell szemébe nézni. Úgy folytatta.
– Tudod, te nagyon helyes fiú vagy, jól érzem magam veled, csak hát az ágy... Zavar, hogy milyen a heréd. Ha megcsináltatod, elveszlek.
Marcell aznap este egy barátjánál töltötte az éjszakát. Egy szemet sem tudott aludni. Először arra gondolt, hogy elhagyja, elfelejti Krisztinát. De tudta, hogy erre nem képes. Ugyanakkor a műtéttől meg rettegett. Milyen lesz akkor a teste, nem is lesz többé ugyanaz a férfi. Hogy fog akkor a tükörbe nézni? Elaltatják, felvágják, heg marad utána, csúnya seb.
Ha igazán szeretné, nem kérne tőle ilyet.
De mi van, ha mégis? A nőknek olyan fontos a szex. Mi van, ha tényleg zavarja őt, hogy nem büszkélkedhet különösebben formás zacsikkal? Lehet, hogy mégis kés alá fekszik?
És mi van, ha megcsináltatja a műtétet, és Krisztina mégis elhagyja, és nem kéri meg a kezét?
Te mit tennél a helyében?
A mellműtét-férj dilemmáról itt olvashattok.
