Tartsunk pasis napot!

A csajok rendszeresen tartanak sörözős, kártyázós, billiárdozós estét, amivel lazítanak és feltöltődnek a következő hetekre. Érdemes példát venni róluk. Ne várjunk valami különleges alkalomra, egyszerűen csak beszéljük meg a régi barátainkkal, hogy eltöltünk együtt egy kellemes, valódi pasis estét.

Lehet beszélgetős, filmnézős, társasozós, vagy akár mindhárom együtt, hiszen nem az esemény a fontos, hanem a közösen eltöltött idő. Olyan ritkán szánunk időt a barátainkra, pedig velük tudunk a legjobban kikapcsolódni. 

Az ilyen estében az jó, hogy nem kell rá külön felkészülni, mert akkor lesz izgalmas, ha teljesen spontán körvonalazódik a program. Egy - két üveg bor, pizza rendelés, majd egy finom kis Carte d'Or jégkrém, és máris megvan minden, amire szükségetek lehet.

Amíg megvacsoráztok, kortyolgatjátok a borocskát minden lelkizős témát kivesézhettek, és a végére már biztosan hatalmas nevetésbe fordul át a buli, hiszen végre megkönnybülten oszthatjátok meg egymással az életetek nagy titkait.

A nagy beszélgetés után pedig jól fog esni egy finom Carte d'Or jégkrémdesszert, mondjuk a sokak által kedvelt Dobostorta, a hozzá passzoló romantikus filmmel.

Megnézhetitek azt a "limonádét", amire a csajok biztosan nem hajlandóak veletek elmenni a moziba. És ha még ezután sem fullad ki a buli, jöhet egy jó kis társasjáték. A felhőtlen kacagás, a finom édesség, és egy újabb pohár bor méltóan koronázza meg a pasis estéteket.

Talán nem is hinnéd mennyi új energiát fog adni, egy ilyen kellemes este. Ne várjatok hát a következő találkozáshoz valamilyen alkalomra! Bármelyik napon elég egy körlevél, és máris szabaddá tehetitek magatokat.

A nők is örömmel fogják fogadni a pasis esték bevezetését, ugyanis a legközelebbi csajbulit így akár kérdezés nélkül leszervezhetik, sőt a "csöpögős" filmeket is megússzák!

Csajbulihoz a Nők Lapja Caféban találhatsz tippeket. 

 

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://pinamkivan.blog.hu/api/trackback/id/tr451216452

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

A.Rita 2009.07.03. 11:58:40

Na ezek se sokat gondolnak a "férfiakról" és szórakozási szokásaikról, igényeikről. Persze joga van egy "férficsapatnak" ezt is választani, de ne általánosítsunk már :S Az a baj, hogy az ilyenek miatt képesek egyes "férfiak" azt hangoztatni, hogy "férfi" létükre utálják a "férfiakat" és "nőkkel sokkla jobban érzik magukat...
süti beállítások módosítása