Maszkulinisták, papok és Dr. Csernus Irma beszél a férfiakról

Maszkulinisták és papok is találhatók a Feldmár Intézet szervezésében elinduló a Férfiak Iskolája című akciósorozat előadói között. Beszéljünk nyíltabban a faszról, a pináról, a baszásról, mondta Feldmár Andrea. Mindezt 2008. január 15.- április 8. között tehetjük meg.

„Tizenhat és harmincöt éves korom között szívesen cseréltem volna testet férfiakkal, de nem akármilyenekkel, izmosakkal” - mondta a Kanadában élő Feldmár Andrea pszichológus, a Férfiak Iskolája nevű akciósorozat alapító anyja. Ezután hozzátette: „A női egzisztencia számára a férfi és a pénz a legfontosabbak, de mindkettő a vágyról szól.”

Végül Feldmár Andrea elmesélt egy történetét: „Egy barátom mondta, nagyon jól meg kell baszni a férfit, mert különben otthagy. Harmincöt éves koromig ettől rettegtem, inkább lettem volna férfi, hogy én legyek a zsűri, aki választ.” A projekt vezetője, Büky Dömötör gondolkodó baráti társaságként nevezte meg a Férfia Iskoláját, amiben a meghívott előadók között maszkulinistákat és papokat is találhatunk, valamint dr. Csernus Irmát, Babarczy Ernőt vagy Bódis Kristófot. Direktben nem foglalkoznak a férfikérdéssel, jelentsen ez bármit is.
...
Az biztos, hogy erős hatások fogják érni a hallgatót, impulzív, különleges előadók, provokatív kérések, megközelítések. A program a következő témákkal foglalkozik: Férfi agyvelő, A testem történelem, Testápoló, Szégyen és szeretet, Vágy és szeretet, Charles a metrón, A férfi ciklusai, A megfagyott vágy, A második igen.
...
„A férfiaknak kicsit nagyobb a szükségük az ilyen közösségekre. Az iskolának nincs kifejezett programja vagy irányelve, nem állítjuk azt, hogy jobbá vagy izmosabbá lesznek az ide jelentkezők” - mondta Büky Dömötör.
...

Elferdítettük innen

Szólj hozzá! · 2 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://pinamkivan.blog.hu/api/trackback/id/tr10936557

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Pasar a este sitio 2018.01.23. 15:37:42

Egy fotós lélegzetelállító képei a világ végéről - Mantain

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása