Amióta újra munkába álltam a babázás után, a feleségem folyamatosan féltékenykedik, mindenre megjegyzést tesz. Nem tetszik neki, ha új öltönyt veszek, és az sem, hogy elkezdtem fogyni… Hogy reagáljak erre?
Kedves Sanya!
[…]
A válásom után egy évvel megismerkedtem egy szintén elvált, de gyermektelen nővel, aki 8 évvel idősebb nálam. Nehezen ugyan, de elfogadták egymást a fiammal. A feleségem már jóval túl volt a harmincon, és szeretett volna egy lányt, így abbahagyta a fogamzásgátlót, és hamarosan teherbe esett: egy szép szőke hercegnőnk született. Ő sokat dolgozott, de én otthon voltam, és megcsináltam mindent, hogy ha hazajön, ne legyen semmi dolga. Szép és jó volt minden (talán így utólag nem is volt annyira szép és jó). Én háztartást vezettem, gyereket neveltem, ő meg mindennap dolgozni ment. Péntek esténként pedig irány a kocsma, hiszen lazítani kell. Én persze nem jártam sehova, de elfogadtam, hogy egy családfenntartó nőnek kell a leengedés egy nehéz hét után.
Amikor a lányom betöltötte a 3. évét és óvodás lett, olyan szerencsém volt, hogy szinte azonnal el tudtam helyezkedni. Ami azt jelenti, hogy bizony napi 8 és fél órát egy munkahelyen kell töltenem, bizonyítanom kell, és nincs annyi szabadidőm, mint régen. Természetesen a háztartás ugyanúgy megmaradt, mint amikor kisgyerekes apaként otthon voltam.
Néhány hét után rájöttem, valamit nagyon elrontottam, próbáltam beszélni a feleségemmel, hogy most már megváltozott a helyzet, én is dolgozom, néhány dolgot a családdal kapcsolatban át kellene vállalnia, és meg kellene beszélnünk, hogyan legyen tovább, hogy mindenkinek elfogadható legyen. Ő mindig meghallgatott, és elmondta, hogy igazam van, és gondolkodik rajta, mit változtassunk, és álljak elő javaslatokkal. Én próbálkoztam, de nemigen változott semmi. Én egyre fáradtabb és türelmetlenebb vagyok, és már nincs kedvem a szexhez és a kedves puszikhoz, egyszerűen imádom, ha nincs otthon.
A másik gondom, hogy mióta dolgozom, mindenbe beleköt. Szerinte én fogyókúrázom, hogy izmosabb és vonzóbb legyek, holott ez nem igaz. […] De ugyanilyen baj, ha veszek magamnak egy új öltönyt, szerinte az is felesleges, mert a régiek is szépek. Én nem így gondolom, és amikor ezt elmondom, a felesége mindig sejtelmes megjegyzéseket tesz, miszerint ő biztos benne, hogy nem mondok igazat. Miért ne mondanék? Szeretem, de nem hiszem, hogy csak mert apa és férj vagyok, otthon kellene maradnom egy életen keresztül, hogy a féltékenységét csillapítsam.
Míg otthon voltam, nem féltékenykedett a feleségem, sőt amikor még a lányom születése előtt dolgoztam, akkor sem. Nem értem ezeket a kirohanásait. Szerinte fontosabb lett a munkám, mint a gyerekek, ő és a háztartás. Nem értem, miért gondolja ezt, hiszen majd meghalok, hogy a családban ne változzon senkinek sem az élete azáltal, hogy én dolgozó apa lettem. Ő pedig nemhogy nem segít, még ezekkel a kétes megjegyzéseivel és az állandó sértődöttségével nehezíti is az életemet. Nem tudom, mitévő legyek, néha úgy érzem, egyszer csak összepakolom a gyerekeket, és elhagyom, mert így nem lehet élni, mégis azt gondolom, hogy egy házasságban, együttélésben vannak nehezebb időszakok, amelyeket át kell élni, és nem lehet minden duzzogásért elhagyni a másikat. De talán tényleg nagy a baj, és a felesége hozzáállásával komoly bajok vannak, amiket nem kell elviselnem. Kérlek, segíts, mit tegyek, jól van ez így, és csak idő kell neki, amíg elfogadja ezt a helyzetet, vagy alapvető gondok vannak? Nem tudom, én mit tehetek ebben a dologban, hogyan kellene nekem lereagálnom ezeket a megnyilvánulásokat. Egyébként jó asszony, szereti a gyerekeket és engem. Engem talán túlságosan is.
Várom válaszodat vagy kérdésedet.
Üdvözlettel: Antal
Kedves Antal!
[...]
Meg kellene értened, hogy vajon a te feleségednek miért van önbizalomhiánya? Mert az általad leírtak egyértelműen ezt tükrözik. Most, hogy elhelyezkedtél, és úgy érzem, szereted is a munkádat, szeretsz bejárni dolgozni, ő azt látja, hogy neked már nem elég „csak” a család, a gyerekek, ő, a háztartás, nem csak apa és férj vagy, ambícióid vannak, ráadásul ettől ki is virultál (lement rólad a felesleg – milyen kifejező a magyar nyelv…). Azt látja, hogy egyszerre vagy apa, egyre vonzóbb férfi, pénzkereső, karrierépítő, ő viszont… Ő mit változott ez idő alatt? Azt, hogy ettől az egésztől megijedt, elkezdett szorongani, attól félni, hogy elveszít, mert – mint már írtam – kevés lesz neked.
[...]
Azt írod: „Én egyre fáradtabb és türelmetlenebb vagyok, és már nincs kedvem a szexhez és a kedves puszikhoz, egyszerűen imádom, ha nincs otthon.” Azt hiszed, a nejed ezt nem érzi? Ugye tudod, hogy ez a helyzet nem fogja erősíteni az önbizalmát? Egyre inkább megértem az ő érzéseit is. Gondold bele magad a helyébe! Neked vajon hogy esne, ha egyre sikeresebb és elfoglaltabb feleséged érezné, rólad mondaná ezeket?
[...]
Ugyanis bármilyen furcsának is hat, amit most mondani (írni) fogok, de az az igazság, hogy ezzel a hozzáállásoddal te nem segítesz, hanem ártasz a családodnak! Igen, megkapják továbbra is a meleg vacsorát, ragyog minden, még az is ki van vasalva, ami nem is lenne olyan fontos, hogy ki legyen, de ehhez képest együtt élnek egy egyre fáradtabb, lestrapáltabb, türelmetlenebb férfival, aki nem tud már rájuk annyit figyelni, és nem tud velük olyan felszabadultan, örömtelien együtt lenni. A testüknek adsz enni, de a lelküknek már kevésbé. Akkor hát min kéne változtatni, hogy ne egy agyondolgozott mártír apa legyél? (A mártír apa egyébként az egyik legnyomasztóbb és legbetegítőbb emberfajta…)
[...]
Én magam is dolgozó apa vagyok, mellette tanulok (egyetemre járok), és komoly háztartást vezetek. Attól kezdve, hogy kinyitom reggel a szemem, amíg le nem fekszem, megállás nélkül tevékeny vagyok. A gyerekeim nem menzások, mindennap házi kosztot esznek otthon. Hetente 2-3-szor főzök, akkor egyszerre 3-4-5-félét, aztán bedobozolom a sok finomságot. Szeretek főzni, nemcsak hogy kikapcsol, de hasznos időtöltés is. [...] Nem értem, miért kell „belehalni” a családodnak való megfelelésbe? Ezt te csinálod magadnak, senkinek semmit nem vethetsz a szemére! NEM HISZEM el, hogy ha szeretettel, kedvesen megkéred a feleséged, hogy „lécci, drágám, porszívózz már ki, én addig kiteregetek, így hamarabb túl leszek a házimunkán, és utána együtt tudunk vacsorázni, vagy ha kedved van, egy kicsit sétálunk a ház körül”, akkor a feleséged majd azt mondja, hogy nem.
Muzsika lenne a fülének, lelkének, ha ezt hallhatná tőled! Dúdolgatva porszívózna, törölgetné a port, ha azt hallaná az ő imádott kis férjétől, hogy „lécci, csináld már meg ezt vagy ezt, hogy utána együtt lehessünk”. De ugyanígy bizonyára örömmel aprítaná a hagymát is a vacsorához vagy a hétvégi ebédhez, hogy ha miközben jár a kezed, kihívnád magadhoz a konyhába beszélgetni, megosztani egymással azt, hogy mi volt veletek aznap.
[...]
Tehát elég a „rinyálásból”, a panaszkodásból, a szenvedésből, kedves Antal, itt az idő, hogy kezedbe vedd életed, életetek fonalát. Légy a saját hajód kapitánya, ne csak egy kihasznált, lestrapált matróz! Van választásod!
[...]
Figyelj oda jobban a feleségedre, értsd meg őt, légy vele türelmesebb, elfogadóbb, vigyázz a kapcsolatodra! Gyártsatok magatoknak minél több kellemes együttlétet! Gondold végig mindennap az életedet, hogy mi mindenért lehetsz hálás! Ne a negatív érzések töltsenek be (hogy mi minden nem jó), mert az csak lehúz, és még több negatív életérzést és élethelyzetet generál! Gondolj mindarra a jóra (meleg otthon, egészséges gyerekek, szerető feleség, egészséges test, szeretetteljes munka stb.), amik körülvesznek. Megértelek téged, hogy el vagy fáradva, hogy sok ez most neked, de hidd el, megéri összekapnod magad, és biztos vagyok benne, hogy okos, erős férfi vagy, és képes vagy felemelni magad a családoddal együtt. Rajtunk, férfiakon nagyon sok múlik! Sok-sok erőt hozzá!
Sanya Papagésa
Az eredetin itt borzonghatsz.
